Czinka Panna vagy Cinka Panna (Sajógömör, 1711–1772) legendás magyar cigányzenész, virtuóz hegedűs, az első mai értelemben vett cigányprímás. Nagybőgős férjével és zenész sógoraival együtt ő alapította 1728-ban az első ismert, híressé vált magyar cigányzenekart. Már 9 évesen olyan tisztán hegedült, hogy a szépreményű gyermeket több gömöri földbirtokos saját költségén Rozsnyóra küldte, hogy ott hegedűjátékát tökéletesítsék. Elsősorban földesura, Lányi János támogatta. A kis Pannát a jeles városi karmester oktatta, s így rövid idő alatt rohamos haladást ért el a hegedűjátékban, a hangszerelésben és a zeneszerzésben. Tizenkét éves korára bámulat tárgya lett a muzsikája. Tizennégy éves korában férjhez ment egy nagybőgőn (akkori megfelelője a viola da gamba) játszó ügyes cigányzenészhez. Majd férjével és annak két fivérével, 1728-ban megalapította kis zenekarát. Czinka Pannáé volt az első igazi cigánybanda, amelyben két hegedűs (egyikük a prímás, a másikuk a kontrás), egy cimbalmos és egy bőgős játszott.[1]Hírük napról napra terjedt, ünnepségekre 20-30 mérföldről is hívták őket muzsikálni. Földesúr patrónusuktól házat és telket kaptak és kétéves időközönként új vörös ruhát. Panna volt az első hegedűs, és amikor nem zenéltek, ellátta a háztartást és segített főállásban kovácsmester férjének a műhelyben. A kortársak szerint rövid pipát szeretett szívni, amelynek hossza nem zavarta a hegedülésben.[2]
Az ezernyolcszázas években gróf Fáy István és Káldy Gyula adták ki Czinka Panna műveit (A régi magyar zene kincsei c. gyűjteményben), ezek azonban sajnos nem eredetiek, köztük a híres Czinka Panna-nóta sem. A legenda szerint az ő műve a Rákóczi-induló, de az is csak a 19. század elején, jóval halála után keletkezett. Nem maradt fenn hiteles műve. Fáy gróf egyéb tekintetben is legendateremtő volt: feltűnő szépségű, drágakövekkel díszített ruhájú cigányasszonynak írta le Pannát, akinek Amati-hegedűje volt.
Czinka Panna az öreg Czinkának lánya volt. Öregapja, Barna Mihály prímás. Már 9 éves korában oly tisztán hegedült, hogy a szép reményekre jogosult gyermeket több Gömör vármegyei földbirtokos s köztük különösen földesura Lányi János, saját költségükön Rozsnyóra küldték, hogy ott a hegedűjátékban kiképezze magát. A kis Pannát a jeles városi karmester tanította. Rövid idő alatt nemcsak a hegedűjátékban, hanem a zenében is oly rohamos haladást tett, hogy már 12 éves korában általános bámulat tárgya lett; 14 éves korában férjhez ment egy ügyes Viola di Gamba-n játszó cigány zenészhez, s nem sokára férjével és annak két fivérével egy kis zenekart alapított és ezentúl híre napról-napra terjedt, úgy hogy ünnepélyek alkalmával 20-30 mérföldnyire is elvitték. Jó földesura a Sajó partján nemcsak kis házat épített számára, de bandájának minden 2 évben új szép vörös ruhát is csináltatott. Ott a Sajó partján élt Panna boldog családi életet. Később már egész zenekara fiaiból állott. Sok pénzt keresett és teljes életében takarékos lévén, szép vagyont hagyott övéinek. Végrendeletében meghagyta, hogy díszruhájában gyémántos gyűrűvel temessék el, s melléje kedves Amati-hegedűjét is, melyet Csáky bíbornoktól kapott ajándékul. Sírjára földesura emeltetett emléket. C.-tól mindössze három mű maradt fönn. Legtöbb szerzeményeinek azonban csak címét ismerjük, ilyenek többek közt: a «Háromszáz özvegy nótája», a «Halotti tánc» és az «Ősapáink dala». Fennmaradt szerzeményei a legremekebb «hallgató magyar» fajtájúak, valóságos gyöngyök zenei tekintetben és minden később szerzett e fajta művek mintájául tekinthetők.
Alakját Jókai MórSzeretve mind a vérpadig című, Ocskay László brigadérosról szóló regényében rajzolta meg, valódi koránál korábbra helyezve, és Fáytól eltérően csúnyának ábrázolva.[3]
Kodály Zoltán az 1940-es évekbenBalázs Béla szövegére daljátékot írt Czinka Pannáról (Czinka Panna balladája, 1948. március 15-én mutatták be az Operaházban). Az opera bukás volt, de az ebben az időben is "sérthetetlen" Kodálynak ez nem ártott, Balázs Béla utolsó éveire azonban komoly árnyékot vetett.[4]
Sajógömörben, a barokk-klasszicista kastéllyal szemben mellszobra áll. Ennek megkoszorúzása a rendszeresen itt rendezett Országos Czinka Panna Prímásverseny egyik programja.[5]
A Focus Film pozsonyi produkciós cég szlovák-magyar koprodukcióban filmet forgatott 2008 augusztus-októberében Czinka Pannáról, egymillió euró körüli költségvetéssel. A rendező Dušan Rapoš, a forgatókönyvíró Lubomir Slivka, a főszereplő - a tervbeli magyar színésznő helyett - a 17 éves, tbiliszi születésű, grúz Anna Giorgobiani, művésznevén Anna Gurji lett. [6]
Apját, az öreg Cinkát viszont magyar színész alakítja Galkó Balázs személyében. (Kiegészítés az Internetről)
A Liszt Ferenc Zeneművészeti FőiskolánSzékely Arnold, majd Dohnányi Ernő növendéke volt. 10 éves korában (1924) BeethovenI., C-dúr zongoraversenyével debütált. 1926-ban volt az első nyilvános külföldi fellépése Zürichben, amelyen Mozart és Schumann egy-egy zongoraversenyét játszotta. Igen korán kezdte pályáját, igazi nemzetközi áttörésre azonban csak akkor kerülhetett sor, amikor megnyerte az 1933-ban Budapesten rendezett nemzetközi Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny első díját.
Felfelé ívelő karrierjét a II. világháború szakította félbe zsidó származása miatt, ezeket az éveket Fischer Annie Svédországban töltötte férjével, Tóth Aladár zenetudóssal (aki 1946-tól az Operaház igazgatója volt). 1946-ban tért vissza újra Budapestre, és ettől kezdve megszakítás nélkül itt élt, innen járta a világot. Különösen szívesen látott vendég volt Angliában, Hollandiában, Franciaországban és Svájcban. Sajnálatos, hogy a világ nagy zongoraművészeinek sorában elfoglalt kiemelkedő pozíciója ellenére viszonylag kevés hanglemezfelvétel őrzi emlékét – ennek egyszerű oka az, hogy nem szerette a stúdiók zárt világát. Játékában csodálatos szintézisben egyesült a férfias erő, a billentés bámulatos szépségével és frazírozás ezernyi csodájával. Fischer Annie hivatalosan sohasem tanított, ha fiatal művészek tanácsért fordultak hozzá, szívesen hallgatta meg őket és segítette pályájuk kibontakozását. Az 1950–1960-as évekbenMagyarország „utazó zenei nagykövetének” nevezték.
1961-ben debütált az USA-ban Széll György vezényletével, s habár világszerte koncertezett, alapvetően európai illetőségű művész volt. Otto Klempererrel előadta Beethoven összes zongoraversenyét a londoni Royal Festival Hallban. 1995. április 10-én halt meg Budapesten.
Zongorajátéka Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos improvizációs készsége miatt. Átirataiban kifejti a szerző vázlatos zenei gondolatait. Játékát kontrapunktikus tudás, variációs művészet és ötletesség jellemezte. Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái, Rubinstein, Horowitz és Richter mellé emelkedett. Mégsem volt elégedett magával, folyton tökéletesítette tudását, rengeteget gyakorolt. Cigányzenész családból származott. Apja, id. Cziffra György hegedűs volt, játszott számos kávézóban, színházban, Párizsban is az első világháború előtt a század elején. Fia, György is csodagyerekként indult. Dohnányi Ernő segítségével került be a Zeneakadémiára 8 évesen. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, tizenhárom évesen már számtalan sikeres koncertkörutat tett Skandináviában és a Benelux-államokban, valamint Magyarországon, ám hiába volt ragyogó tehetség, az „előkelő” művészvilág nehezen fogadta be; lokálokban lépett föl, míg 1942-ben behívták katonának. Szovjet fogságba került, többször megszökött. Három év múlva szerelték le és ismét a pesti éjszakák virtuóza lett, szakmai segítséget senkitől sem kapott. A II. világháború előtt, majd a Rákosi-korszakban is sokáig a pesti éjszakák zongoravirtuóza volt. Bárokban muzsikált (Savoy, Dunakorzó, Arizona stb.), a pesti művész- és sportolóvilág lokálról lokálra követte (például Vásáry Tamás, Puskás Ferenc). Mezei Mária színésznő nemes egyszerűséggel „zongoracsodának” nevezte. 1950-ben feleségével és kisfiával együtt egy oldalkocsis motorkerékpáron utazva megpróbált disszidálni, de elfogták és kényszermunka-táborba zárták. 1953-ban szabadult, és bár kezei a durva munkától tönkrementek, újra a zongorázással próbálkozott, ismét a pesti éjszakában játszott. Budapest, XI. kerület, Badacsonyi u. 1. sz. alatt lakott, mielőtt külföldre távozott. Zongorajátéka még a tűzfalon is rendszeresen áthallatszott a szomszédba. 1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét játszotta a Zeneakadémián. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írták később a kritikusok. Sokan máig állítják, hogy ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-ai hangulat alakításában. A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva elhagyta Magyaroszágot. Első koncertjeit Bécsben a Brahmssaalban, Párizsban, Londonban a Royal Albert Hallban és New Yorkban a Carnegie hallban adta. Üstökösként robbant be a világ zenei életébe, óriási sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben, és fesztiváljain, hamarosan világhírűvé vált. Rövidesen meghívták Franciaországba, ami második hazája lett. 1966-ban elindította a Festival de la Chaise Dieu-t. Magánéleti tragédiáját nehezen viselte: egyetlen fiát, ifjabb Cziffra Györgyöt fiatalon elvesztette. Ezután felesége, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Tehetségét Istentől kapott adományként fogadta. A tragédia nagyon megviselte Cziffra Györgyöt, zenekarral többet nem lépett fel és lemezfelvételt sem készített. Franciaországban megkapta a Becsületrend tiszti fokozatát, Magyarország pedig 1993-ban a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozta neki. Repertoárján elsősorban Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms,és Rahmanyinov művei szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta,de barokk és reneszánsz francia szerzők műveit, mint például: Couperin, Rameau , Lully, és francia 20. századi szerzők (Ravel, Debussy, Franck) műveit is gyakran játszotta. Emellett előszeretettel játszotta saját Liszt-stílusú átiratait, parafrázisait. Fiával, ifj. Cziffra György karmesterrel (†1982) több közös koncertet adtak. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1956. október 22-én este a budapesti Erkel Színházban briliáns koncert zajlik. Száz méterre sincs a Köztársaság téri pártszékház, ávéhásai még nem sejtik, hogy a hangversenyre áramló tömeg felfegyverzett variánsa veszi majd körbe őket egy jó hét múlva… Odabenn, a színházteremben neves olasz karmester, Mario Rossi dirigál, Bartók Béla 2. zongoraversenyét pedig egy majdnem híres magyar művész játssza. Cziffra György.
Majdnem híres, majdnem halott: előbb cigány származása miatt munkaszolgálatra viszik, utóbb tiltott határátlépés kísérlete miatt követ töretnek finom mechanikájú kezeivel. A recski rab ‘56 októberében éppen szabad, másnap pedig azonnal disszidál. Cziffra Györgyről elsők közt jelentetett meg DVD-t, művészetének szentelt virtuális palotát a nagy multinacionális kiadó, az EMI.
A fekete-fehér koncertrészletek, sajnos nem arról a forró hangulatú Erkel színházi estről valók (a nagy lemezcég évekkel korábban megjelentette már CD-n), de az is felemelő, hogy három etapban láthatjuk Cziffra csillagának gyors emelkedését, nagy francia koncerttermekben.
A Cziffra-palota menüjében elképesztő Chopin-bravúrsor és egy zongoraversenymű-szerű opusz, Cezar Franck szimfonikus variációgyűjteménye is megtalálható. Természetesen programon van – többek között – legalább egy „Magyar rapszódia” Liszttől, a hatodik: egyesek ezután a zongorista-zeneszerző reinkarnációját látták Cziffrában. Tudja a fene, mindenesetre mintha két virtuóz pók szaladgálna a klaviatúrán, mindezt olyan laza, minden erőltetés nélküli kéztartás mellett, mintha irdatlan futamok helyett álló akkordokat tapogatna a játékos. Van, aki hangversenyen billentyűrálátásra vesz jegyet, mások a művész muzsikáló testét, vállát, arcát szemlélik szívesen a túloldalról, elvonatkoztatva a materiális kalapácsmechanikától. Nos, ők, magyarán a hölgyek is jól járnak a DVD-vel: csak két kamera dolgozik a régi televíziós adásban, de a rapszódia melankolikus első témája alatt a révületben mosolygó, kezeire le se néző Cziffrában sokáig gyönyörködhetnek.
Liszt szinte játszhatatlan műveit Cziffra gyakran saját átdolgozásban nehezítette tovább, kettőnél több kéznek is bőven elegendő billentenivaló akad. (Vásáry Tamás története a pódiumok helyett a Váci utcai Anna-presszóba szorított zongoristáról: amikor megkérdezte a pincért, kik játsszák itt a négykezest, azt a választ kapta, „egy Cziffra György nevű kezei”.)
Aki látni szeretné, milyen rajongással ölelte keblére Franciaország, a szakma s megannyi rajongónő a magyar zsenit, s hogy kedves kriptokommunistáink mekkora művészt ijesztettek el az országból, vegye az irányt a DVD-boltok felé, de az exkluzív szerződéssel az EMI-hoz kötött Cziffra György hanglemezei is megérnek egy misét. És nemcsak Párizsban.
Szülei az Újpesti Munkásotthonban ismerkedtek meg egymással, sok évvel később ő is ellátogat ide egy-egy előadásra. Két testvére volt, akikkel együtt nézte a műkedvelő szülők színielőadásait, példájuk indította el a gyermeket a színészi pályán. Rózsahegyi Kálmán színiiskolája után 18 évesen elsőre bejutott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Az induló osztályban olyan művészekkel került össze, mint Szemes Mari, Psota Irén, Berek Kati, Horváth Teri, Soós Imre, akikkel együtt is élt a Horváth Árpád Színészkollégiumban. Legkedvesebb tanára Gellért Endre volt. Hosszú ideig volt Bessenyei Ferenc felesége, akitől azonban elvált. Hosszú, súlyos betegségben hunyt el, nem engedte meg az életmentő műtét elvégzését. Sírja a Fiumei úti temetőben található, testvére, Váradi István mellett nyugszik. A Színművészeti Főiskola után, 1952-ben, a Madách Színházban kezdett dolgozni, majd 1964-től haláláig a Nemzeti Színház színésze volt. A Nemzetiben eltöltött 23 éve alatt azonban voltak olyan évadok, amikor nem kapott szerepet. Azokban az években önálló gyermekműsort állított össze, és ezzel valamint előadóestjeivel járta az országot, "haknizott", illetve a Józsefvárosi Színházban vendégként szerepelt. Átütő egyéniségével, mélyen megragadó játékstílusával drámai és vígjátéki szerepeket is kiválóan interpretált. Főszereplője volt Darvas Iván és Bodrogi Gyula társaságában a József Attila Színházban emlékezetes sikert aratott, Imádok férjhez menni című darabnak. Ebben a darabban ő énekelte először az Engem nem lehet elfelejteni című későbbi nagy slágert. Országos népszerűségét erősítették szinkron alakításai. Kálmán Györggyel ők kölcsönözték hangjukat a Casablanca főszereplőinek.
Táncolj, Balett Mennyekbe felvitt Királya! A Te mozdulatod örök, s tudd, bennem az tovább él majd síromig...” – Ifj. Nagy Zoltán emlékére. Imádtuk. Mindenkit szeretett, mindenki szerette. Számára nem létezett „kis” vagy „nagy” ember, a próbavezető mesternek és a konyhás néninek is őszintén mondott köszönetet bármikor. Maga volt a mosoly, a jó szó, a szelídség, a biztatás. Sosem bántott senkit, a hát mögötti, rossz indulatú „furkálás”, „sus-mus”-lelkület tőle nagyon távol állt. Ifj. Nagy Zoltán a Magyar Táncművészeti Főiskolán 1986-ban végzett, de az Operaházban már 85’-től ott állt a rúd mellett, 87’-től mint magántáncos, 95’-től pedig egyenesen vezető szólistaként. 90’-ben Liszt-díjat, 96’-ban Kiváló Művész-díjat, 2000-ben pedig Kossuth-díjat kapott becsületes, kitartó, kemény munkájáért. 2006-ban a Magyar Táncművészeti Főiskola élén személyében tisztelhettük az ország legfiatalabb rektorát. Ez a csodálatos, imádnivaló balettművész 2008. március 23-án, Húsvét délutánján ment el közülünk. Alakját, szellemiségét őrizendő jött létre az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány – a „Nagy Alakításért – díj”, melyet június 12-én adtak át az esti Rómeó és Júlia bemutatását követően. Az Opera színpadán most, az első díjosztáskor Volf Katalin prímabalerinának nyújtotta kezébe id. Nagy Zoltán, valamint Soós Erika - Zoli édesapja, felesége. A díj létrehozásának vezérmotívuma az a gondolat volt, hogy ezt bárki kaphassa, aki kimagaslót nyújtott akár csak egyetlen szerep erejéig, így lehet az illető szóló- vagy kartáncos, a hangsúly a teljesítményen van.
A „kis Kabos” eredetileg kertésznek tanult, mert a II. világháború alatt az a hír járta, hogy a mezőgazdasági munkásokat nem deportálják. Mégis elvitték Mauthausenbe, ahonnan szerencsésen hazakerült. 1948-ban szerezte meg diplomáját a Kertészeti Főiskolán. Ezután Bálint Lajosnál – a Nemzeti Színház rendezőjénél – tanult. Parodistaként a Pódium Kabarészínpadán lépett fel először 1946-ban. Később a Vígszínházban és a Kamara Varietében játszott, és 1951-től 2000-ig a Vidám Színpad tagja volt. Kállai István a nagy sikerű "Majd a papa" című darabjának főszerepét Kabosra írta, de a "Veréb is madár" című film is a művész helyzetbe hozása érdekében készült. Pályája vége felé a Mikroszkóp Színpadon lépett fel. Főleg kabaréjelenetekben és magánszámokban nyújtott emlékezetes alakításokat, de nagyobb színházi szerepekben és filmekben is szerepelt. A Rádiókabaré egyik állandó szereplője volt. A magát (jellegzetes vörös hajával együtt) öntudatosan vállaló, de másokkal sohasem agresszív kisember figuráját neki köszönhetjük.
Filmes karrierje az 1949-es Janikával indult. Legemlékezetesebb filmes alakítását két Hintsch György-vígjátékban, az 1968-as A veréb is madár-ban és az 1973-as Hét tonna dollár-ban nyújtotta. Az utolsó pár évben visszavonultan élt feleségével, ám tervezgette a nagy visszatérését, Kállai Istvánnal közösen elkészített egy filmforgatókönyvet a régi közös, nagysikerű színdarab, a Majd a papa! alapján. Évtizedekig élt a XII. kerületben, az Orbánhegyen.
A budapesti Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomba.
Budapesti szegény zsidó családból származott. Miután a Műegyetemen oklevelet szerzett, Alpár Ignác irodájában, majd Lechner Ödönnel dolgozott. 1907-ben nyitott önálló irodát. Sikerrel vett részt pályázatokon. Kezdetben szecessziós, majd eklektikus, később konstruktív, modern stílusban alkotott.
A Magyar Úszó Egyesület (MÚE) tagjaként (1894-1896) volt egyesületi sportember. Az 1896. évi nyári olimpiai játékok-on Athénban, az első újkori olimpiai játékokon 11 fokos tengeri körülmények között megrendezett versenyen megnyerte mind a 100 m-es (1:22.2) - vízből indulva -, mind pedig az 1200 m-es (18:22) - hajóról a partra úszva - gyorsúszószámot, ezzel ő szerezte a magyar sport első és második olimpiai aranyérmét. (Valójában ezüstöket, hisz az első olimpián a győztes kapott ezüst érmet, a második pedig bronzot.) Nem hivatalos Európa-bajnok, 1895-ben 100 méter gyorson, örökös magyar bajnok.
Sportolóként úszott, atletizált (1896-1898), közben tornászott és a labdarúgást is kiemelkedő szinten végezte. Fizikai felkészültségének elismeréseként játékosként balösszekötőként alkalmazták képességeit. 1897. május 9-én az első nyilvános edzőmérkőzésen játszott labdarúgó-mérkőzésen a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában. A BTC-ben 1898-1904 között rúgta a labdát. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak.
Gyakorlata valamint szabályismerete alapján vizsga nélkül szükségből lett játékvezető. Mint gyakorló játékvezető, az alakuló klubtalálkozókon, bemutató mérkőzéseken majd az első bajnokságon azonnal vezethetett mérkőzéseket. Játékvezetőként 1897-től 1904-ig szolgálta a magyar labdarúgó sport kialakulásának időszakát.
Szabályalkalmazása határozott, ítélkezése következetes, játékos párti sportember. Fellépése erélyes, de nem erőszakos, szolgálata nem részrehajló. Szabályszerűen büntette a durvaságot, az alattomos játékot, a túlzott erő alkalmazását illetve a súlyosan sportszerűtlen magatartást.
Főbb építészeti munkái:
Eleinte szecessziós, majd eklektikus, kiforrott korában konstruktív, modern szellemű, leginkább olasz hatású stílusban alkotott.
Szegedi Úszóegyesület Uszodája (SZÚE, Ligetfürdő), 1930 (2009-ben lebontották)
Lichtenstein-palota (Miskolc, Belváros), 1912
Hitelintézeti palota (Miskolc, Belváros)
Mielőtt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) megindította volna a nemzetek közötti mérkőzéseket, több alkalmi mérkőzést játszott a magyar válogatott. Először nem volt szövetségi kapitány, még válogató bizottság sem, a kiküldöttek tanácsa állította össze a csapatot. A rendszeres nemzetközi mérkőzéseknél már nehézkesnek bizonyult a szavazás, mert nem a legjobbakat hozta össze a csapatba. A bizottsági válogatók mellé kapitányt választottak, aki intézte a kijelölt csapat sorsát. Tárgyilagosság hiányában a válogató bizottság megszűnt, ezért a legjobbnak tartott szakemberre bízták a válogatást, ő lett a szövetségi kapitány. A szövetségen belüli – hatalmi – irányvonalaknak köszönhetően egy-egy vereség után a válogató bizottság vissza-vissza tért. 1906-ban az MLSZ felnőtt válogatottjának vezetője, kettő mérkőzésének eredménye: 1 győzelem, 1 döntetlen. A Magyar Olimpiai Bizottság tagja.
Kajdi János (Szombathely, 1939. december 30. – Budapest, 1992. április 10.) olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok ökölvívó. 1950-től a Szombathelyi Dózsa, 1955-től a Komáromi Mélyépítők, 1958-tól a Sztálinvárosi Vasas, majd 1960-tól a Budapesti Honvéd ökölvívója volt. 1961-től 1972-ig hatvan alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Részt vett az 1964. évi1968. évi és az 1972. évi nyári olimpiai játékokon. 1972-ben úgy lett ezüstérmes, hogy a döntőben törött bordával állt ki a kubaiEmilio Correával szemben. Összesen négy Európa-bajnoki érmet, közöttük 1963-ban Moszkvában és 1971-ben Madridban egy-egy aranyérmet nyert. Pályafutása alatt 580 mérkőzésen szerepelt, ebből 568-ban győzött, tízszer szenvedett vereséget és kettő végződött döntetlennel. Az aktív sportolástól 1972-ben vonult vissza.
1966-ban a Sportvezető és Edzőképző Intézetben (SEKI) ökölvívó szakedzői oklevelet szerzett. 1975-től 1983-ig a magyar ökölvívó válogatott edzője volt, majd építési vállalkozóként tevékenykedett. 1992-ben, március végén gépkocsibalesetet szenved, majd április 10-én elhunyt.
Tristan Tzara (Moineşti, Bacău megye, 1896. április 16. – Párizs, 1963. december 25.) eredeti nevén Sami Rosenstock (felvett neve románul megszomorított országot jelent), román művész. Költő és esszéista, élete nagy részét Franciaországban töltötte. Nevét a Dada alapítójaként ismerik. A dadaista avantgárd mozgalom forradalmi hatást gyakorolt a művészetekre.
Élete meghatározó mozzanata volt, hogy 1919-ben Párizsba költözött, ahol csatlakozott az André Breton, Philippe Soupault és Louis Aragon alkotta csoporthoz, sok vihart kavaró tevékenységük, a polgárpukassztásra, a nyelvi szerkezetek összezavarására irányult. 1929 végén beleunva a nihilizmusba és a destrukcionizmusba, csatlakozott a konstruktívabb szürrealistákhoz. Ideje nagy részét a szürrealizmus és a marxizmus összeegyeztetésére fordította. 1947-49 között a szürrealizmus jegyében együtt dolgozott Joan Miróval, aki nyolc képből álló sorozatot festett Tzara műveihez. 1937-ben csatlakozott a Francia Kommunista Párthoz. A 1930-as években részt vett a spanyol polgárháborúban, a II. világháborúban a francia Résistance, az ellenállás aktív részese volt. 1956-ban kilépett a kommunista pártból, ezzel tiltakozva a magyar forradalom szovjet elfojtása ellen. A politikai tevékenysége közelebb vitte az emberi lét kérdéseihez. Fokozatosan vált lírai költővé. Ezt a művészi korszakát a L'Homme approximatif(A megközelítőleg ember) (1931), Parler seul(Magában beszélő) (1950), és La Face intérieure(A belső arc) (1953) művei jellemzik.
Nem akarlak elhagyni
Mosolyom úgy a testedhez tapadt
Mint az alga csókja a kövekhez
Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él
De csak te tudod kicsalogatni házából
Mint kedves hangok a csigabigát
A fű közül
Virágok üde keze tárul felém
De nekem csak a te hangod a kedves
Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés
