Hajós Alfréd

Hajós Alfréd (eredetileg Guttmann Arnold; Budapest, 1878. február 1. – Budapest, 1955. november 12.) magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok. A sportsajtó által adományozott beceneve a „magyar delfin”.

Budapesti szegény zsidó családból származott. Miután a Műegyetemen oklevelet szerzett, Alpár Ignác irodájában, majd Lechner Ödönnel dolgozott. 1907-ben nyitott önálló irodát. Sikerrel vett részt pályázatokon. Kezdetben szecessziós, majd eklektikus, később konstruktív, modern stílusban alkotott.

 

A Magyar Úszó Egyesület (MÚE) tagjaként (1894-1896) volt egyesületi sportember. Az 1896. évi nyári olimpiai játékok-on Athénban, az első újkori olimpiai játékokon 11 fokos tengeri körülmények között megrendezett versenyen megnyerte mind a 100 m-es (1:22.2) - vízből indulva -, mind pedig az 1200 m-es (18:22) - hajóról a partra úszva - gyorsúszószámot, ezzel ő szerezte a magyar sport első és második olimpiai aranyérmét. (Valójában ezüstöket, hisz az első olimpián a győztes kapott ezüst érmet, a második pedig bronzot.) Nem hivatalos Európa-bajnok, 1895-ben 100 méter gyorson, örökös magyar bajnok.

 

Sportolóként úszott, atletizált (1896-1898), közben tornászott és a labdarúgást is kiemelkedő szinten végezte. Fizikai felkészültségének elismeréseként játékosként balösszekötőként alkalmazták képességeit. 1897. május 9-én az első nyilvános edzőmérkőzésen játszott labdarúgó-mérkőzésen a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában. A BTC-ben 1898-1904 között rúgta a labdát. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak.

 

Gyakorlata valamint szabályismerete alapján vizsga nélkül szükségből lett játékvezető. Mint gyakorló játékvezető, az alakuló klubtalálkozókon, bemutató mérkőzéseken majd az első bajnokságon azonnal vezethetett mérkőzéseket. Játékvezetőként 1897-től 1904-ig szolgálta a magyar labdarúgó sport kialakulásának időszakát.

 

Szabályalkalmazása határozott, ítélkezése következetes, játékos párti sportember. Fellépése erélyes, de nem erőszakos, szolgálata nem részrehajló. Szabályszerűen büntette a durvaságot, az alattomos játékot, a túlzott erő alkalmazását illetve a súlyosan sportszerűtlen magatartást.

 

 

Főbb építészeti munkái:

 

Eleinte szecessziós, majd eklektikus, kiforrott korában konstruktív, modern szellemű, leginkább olasz hatású stílusban alkotott.

• Aranybika szálló (Debrecen)
• Lőcsey Gimnázium (Debrecen)
• A Nagy Lajos Gimnázium épülete (Vakok Intézeteként épült) (Szombathely)
• Református Egyház Zsinati Központja (Budapest)
• UTE Stadion (Újpest, Megyeri út) – 1922-ben tervezte
• Nemzeti Sportuszoda (Budapest, Margit-sziget)
• Millenáris Sportpálya
• Miskolci sporttelep
• Pápai sporttelep
• Szegedi sporttelep
• Kaposvári sporttelep
• Leányiskola (Pozsony)
• Népkerti Vigadó (Miskolc, Csabai kapu)
• Weidlich-palota (Miskolc, Belváros), 1911
• Szegedi Úszóegyesület Uszodája (SZÚE, Ligetfürdő), 1930 (2009-ben lebontották)
• Lichtenstein-palota (Miskolc, Belváros), 1912
• Hitelintézeti palota (Miskolc, Belváros)

Mielőtt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) megindította volna a nemzetek közötti mérkőzéseket, több alkalmi mérkőzést játszott a magyar válogatott. Először nem volt szövetségi kapitány, még válogató bizottság sem, a kiküldöttek tanácsa állította össze a csapatot. A rendszeres nemzetközi mérkőzéseknél már nehézkesnek bizonyult a szavazás, mert nem a legjobbakat hozta össze a csapatba. A bizottsági válogatók mellé kapitányt választottak, aki intézte a kijelölt csapat sorsát. Tárgyilagosság hiányában a válogató bizottság megszűnt, ezért a legjobbnak tartott szakemberre bízták a válogatást, ő lett a szövetségi kapitány. A szövetségen belüli – hatalmi – irányvonalaknak köszönhetően egy-egy vereség után a válogató bizottság vissza-vissza tért.
1906-ban az MLSZ felnőtt válogatottjának vezetője, kettő mérkőzésének eredménye: 1 győzelem, 1 döntetlen.
A Magyar Olimpiai Bizottság tagja.