Cziffra György (Budapest, 1921. november 5. – Senlis, Franciaország, 1994. január 17.), zongoraművész, az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar komolyzenei előadóművész.
Zongorajátéka Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos improvizációs készsége miatt. Átirataiban kifejti a szerző vázlatos zenei gondolatait. Játékát kontrapunktikus tudás, variációs művészet és ötletesség jellemezte. Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái, Rubinstein, Horowitz és Richter mellé emelkedett. Mégsem volt elégedett magával, folyton tökéletesítette tudását, rengeteget gyakorolt.
Cigányzenész családból származott. Apja, id. Cziffra György hegedűs volt, játszott számos kávézóban, színházban, Párizsban is az első világháború előtt a század elején. Fia, György is csodagyerekként indult.
Dohnányi Ernő segítségével került be a Zeneakadémiára 8 évesen. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, tizenhárom évesen már számtalan sikeres koncertkörutat tett Skandináviában és a Benelux-államokban, valamint Magyarországon, ám hiába volt ragyogó tehetség, az „előkelő” művészvilág nehezen fogadta be; lokálokban lépett föl, míg 1942-ben behívták katonának.
Szovjet fogságba került, többször megszökött. Három év múlva szerelték le és ismét a pesti éjszakák virtuóza lett, szakmai segítséget senkitől sem kapott. A II. világháború előtt, majd a Rákosi-korszakban is sokáig a pesti éjszakák zongoravirtuóza volt. Bárokban muzsikált (Savoy, Dunakorzó, Arizona stb.), a pesti művész- és sportolóvilág lokálról lokálra követte (például Vásáry Tamás, Puskás Ferenc). Mezei Mária színésznő nemes egyszerűséggel „zongoracsodának” nevezte. 1950-ben feleségével és kisfiával együtt egy oldalkocsis motorkerékpáron utazva megpróbált disszidálni, de elfogták és kényszermunka-táborba zárták. 1953-ban szabadult, és bár kezei a durva munkától tönkrementek, újra a zongorázással próbálkozott, ismét a pesti éjszakában játszott.
Budapest, XI. kerület, Badacsonyi u. 1. sz. alatt lakott, mielőtt külföldre távozott. Zongorajátéka még a tűzfalon is rendszeresen áthallatszott a szomszédba.
1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét játszotta a Zeneakadémián. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írták később a kritikusok. Sokan máig állítják, hogy ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-ai hangulat alakításában.
A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva elhagyta Magyaroszágot. Első koncertjeit Bécsben a Brahmssaalban, Párizsban, Londonban a Royal Albert Hallban és New Yorkban a Carnegie hallban adta. Üstökösként robbant be a világ zenei életébe, óriási sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben, és fesztiváljain, hamarosan világhírűvé vált. Rövidesen meghívták Franciaországba, ami második hazája lett. 1966-ban elindította a Festival de la Chaise Dieu-t.
Magánéleti tragédiáját nehezen viselte: egyetlen fiát, ifjabb Cziffra Györgyöt fiatalon elvesztette. Ezután felesége, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Tehetségét Istentől kapott adományként fogadta. A tragédia nagyon megviselte Cziffra Györgyöt, zenekarral többet nem lépett fel és lemezfelvételt sem készített. Franciaországban megkapta a Becsületrend tiszti fokozatát, Magyarország pedig 1993-ban a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozta neki. Repertoárján elsősorban Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms,és Rahmanyinov művei szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta,de barokk és reneszánsz francia szerzők műveit, mint például: Couperin, Rameau , Lully, és francia 20. századi szerzők (Ravel, Debussy, Franck) műveit is gyakran játszotta. Emellett előszeretettel játszotta saját Liszt-stílusú átiratait, parafrázisait. Fiával, ifj. Cziffra György karmesterrel (†1982) több közös koncertet adtak.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1956. október 22-én este a budapesti Erkel Színházban briliáns koncert zajlik. Száz méterre sincs a Köztársaság téri pártszékház, ávéhásai még nem sejtik, hogy a hangversenyre áramló tömeg felfegyverzett variánsa veszi majd körbe őket egy jó hét múlva… Odabenn, a színházteremben neves olasz karmester, Mario Rossi dirigál, Bartók Béla 2. zongoraversenyét pedig egy majdnem híres magyar művész játssza. Cziffra György.
Cigányzenész családból származott. Apja, id. Cziffra György hegedűs volt, játszott számos kávézóban, színházban, Párizsban is az első világháború előtt a század elején. Fia, György is csodagyerekként indult.
Dohnányi Ernő segítségével került be a Zeneakadémiára 8 évesen. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, tizenhárom évesen már számtalan sikeres koncertkörutat tett Skandináviában és a Benelux-államokban, valamint Magyarországon, ám hiába volt ragyogó tehetség, az „előkelő” művészvilág nehezen fogadta be; lokálokban lépett föl, míg 1942-ben behívták katonának.
Szovjet fogságba került, többször megszökött. Három év múlva szerelték le és ismét a pesti éjszakák virtuóza lett, szakmai segítséget senkitől sem kapott. A II. világháború előtt, majd a Rákosi-korszakban is sokáig a pesti éjszakák zongoravirtuóza volt. Bárokban muzsikált (Savoy, Dunakorzó, Arizona stb.), a pesti művész- és sportolóvilág lokálról lokálra követte (például Vásáry Tamás, Puskás Ferenc). Mezei Mária színésznő nemes egyszerűséggel „zongoracsodának” nevezte. 1950-ben feleségével és kisfiával együtt egy oldalkocsis motorkerékpáron utazva megpróbált disszidálni, de elfogták és kényszermunka-táborba zárták. 1953-ban szabadult, és bár kezei a durva munkától tönkrementek, újra a zongorázással próbálkozott, ismét a pesti éjszakában játszott.
Budapest, XI. kerület, Badacsonyi u. 1. sz. alatt lakott, mielőtt külföldre távozott. Zongorajátéka még a tűzfalon is rendszeresen áthallatszott a szomszédba.
1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét játszotta a Zeneakadémián. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írták később a kritikusok. Sokan máig állítják, hogy ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-ai hangulat alakításában.
A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva elhagyta Magyaroszágot. Első koncertjeit Bécsben a Brahmssaalban, Párizsban, Londonban a Royal Albert Hallban és New Yorkban a Carnegie hallban adta. Üstökösként robbant be a világ zenei életébe, óriási sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben, és fesztiváljain, hamarosan világhírűvé vált. Rövidesen meghívták Franciaországba, ami második hazája lett. 1966-ban elindította a Festival de la Chaise Dieu-t.
Magánéleti tragédiáját nehezen viselte: egyetlen fiát, ifjabb Cziffra Györgyöt fiatalon elvesztette. Ezután felesége, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Tehetségét Istentől kapott adományként fogadta. A tragédia nagyon megviselte Cziffra Györgyöt, zenekarral többet nem lépett fel és lemezfelvételt sem készített. Franciaországban megkapta a Becsületrend tiszti fokozatát, Magyarország pedig 1993-ban a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozta neki. Repertoárján elsősorban Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms,és Rahmanyinov művei szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta,de barokk és reneszánsz francia szerzők műveit, mint például: Couperin, Rameau , Lully, és francia 20. századi szerzők (Ravel, Debussy, Franck) műveit is gyakran játszotta. Emellett előszeretettel játszotta saját Liszt-stílusú átiratait, parafrázisait. Fiával, ifj. Cziffra György karmesterrel (†1982) több közös koncertet adtak.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1956. október 22-én este a budapesti Erkel Színházban briliáns koncert zajlik. Száz méterre sincs a Köztársaság téri pártszékház, ávéhásai még nem sejtik, hogy a hangversenyre áramló tömeg felfegyverzett variánsa veszi majd körbe őket egy jó hét múlva… Odabenn, a színházteremben neves olasz karmester, Mario Rossi dirigál, Bartók Béla 2. zongoraversenyét pedig egy majdnem híres magyar művész játssza. Cziffra György.
Majdnem híres, majdnem halott: előbb cigány származása miatt munkaszolgálatra viszik, utóbb tiltott határátlépés kísérlete miatt követ töretnek finom mechanikájú kezeivel. A recski rab ‘56 októberében éppen szabad, másnap pedig azonnal disszidál. Cziffra Györgyről elsők közt jelentetett meg DVD-t, művészetének szentelt virtuális palotát a nagy multinacionális kiadó, az EMI.
A fekete-fehér koncertrészletek, sajnos nem arról a forró hangulatú Erkel színházi estről valók (a nagy lemezcég évekkel korábban megjelentette már CD-n), de az is felemelő, hogy három etapban láthatjuk Cziffra csillagának gyors emelkedését, nagy francia koncerttermekben.
A Cziffra-palota menüjében elképesztő Chopin-bravúrsor és egy zongoraversenymű-szerű opusz, Cezar Franck szimfonikus variációgyűjteménye is megtalálható. Természetesen programon van – többek között – legalább egy „Magyar rapszódia” Liszttől, a hatodik: egyesek ezután a zongorista-zeneszerző reinkarnációját látták Cziffrában. Tudja a fene, mindenesetre mintha két virtuóz pók szaladgálna a klaviatúrán, mindezt olyan laza, minden erőltetés nélküli kéztartás mellett, mintha irdatlan futamok helyett álló akkordokat tapogatna a játékos. Van, aki hangversenyen billentyűrálátásra vesz jegyet, mások a művész muzsikáló testét, vállát, arcát szemlélik szívesen a túloldalról, elvonatkoztatva a materiális kalapácsmechanikától. Nos, ők, magyarán a hölgyek is jól járnak a DVD-vel: csak két kamera dolgozik a régi televíziós adásban, de a rapszódia melankolikus első témája alatt a révületben mosolygó, kezeire le se néző Cziffrában sokáig gyönyörködhetnek.
Liszt szinte játszhatatlan műveit Cziffra gyakran saját átdolgozásban nehezítette tovább, kettőnél több kéznek is bőven elegendő billentenivaló akad. (Vásáry Tamás története a pódiumok helyett a Váci utcai Anna-presszóba szorított zongoristáról: amikor megkérdezte a pincért, kik játsszák itt a négykezest, azt a választ kapta, „egy Cziffra György nevű kezei”.)
Aki látni szeretné, milyen rajongással ölelte keblére Franciaország, a szakma s megannyi rajongónő a magyar zsenit, s hogy kedves kriptokommunistáink mekkora művészt ijesztettek el az országból, vegye az irányt a DVD-boltok felé, de az exkluzív szerződéssel az EMI-hoz kötött Cziffra György hanglemezei is megérnek egy misét. És nemcsak Párizsban.
A fekete-fehér koncertrészletek, sajnos nem arról a forró hangulatú Erkel színházi estről valók (a nagy lemezcég évekkel korábban megjelentette már CD-n), de az is felemelő, hogy három etapban láthatjuk Cziffra csillagának gyors emelkedését, nagy francia koncerttermekben.
A Cziffra-palota menüjében elképesztő Chopin-bravúrsor és egy zongoraversenymű-szerű opusz, Cezar Franck szimfonikus variációgyűjteménye is megtalálható. Természetesen programon van – többek között – legalább egy „Magyar rapszódia” Liszttől, a hatodik: egyesek ezután a zongorista-zeneszerző reinkarnációját látták Cziffrában. Tudja a fene, mindenesetre mintha két virtuóz pók szaladgálna a klaviatúrán, mindezt olyan laza, minden erőltetés nélküli kéztartás mellett, mintha irdatlan futamok helyett álló akkordokat tapogatna a játékos. Van, aki hangversenyen billentyűrálátásra vesz jegyet, mások a művész muzsikáló testét, vállát, arcát szemlélik szívesen a túloldalról, elvonatkoztatva a materiális kalapácsmechanikától. Nos, ők, magyarán a hölgyek is jól járnak a DVD-vel: csak két kamera dolgozik a régi televíziós adásban, de a rapszódia melankolikus első témája alatt a révületben mosolygó, kezeire le se néző Cziffrában sokáig gyönyörködhetnek.
Liszt szinte játszhatatlan műveit Cziffra gyakran saját átdolgozásban nehezítette tovább, kettőnél több kéznek is bőven elegendő billentenivaló akad. (Vásáry Tamás története a pódiumok helyett a Váci utcai Anna-presszóba szorított zongoristáról: amikor megkérdezte a pincért, kik játsszák itt a négykezest, azt a választ kapta, „egy Cziffra György nevű kezei”.)
Aki látni szeretné, milyen rajongással ölelte keblére Franciaország, a szakma s megannyi rajongónő a magyar zsenit, s hogy kedves kriptokommunistáink mekkora művészt ijesztettek el az országból, vegye az irányt a DVD-boltok felé, de az exkluzív szerződéssel az EMI-hoz kötött Cziffra György hanglemezei is megérnek egy misét. És nemcsak Párizsban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése